2024. October 9. Wednesday
Ma: Dénes, Ábris Holnap: Gedeon, Hajna
Bokod község honlapja

Településképi Arculati Kézikönyv

Az alábbi linkekre kattintva tájékozódhatnak Bokod Község - Település Arculati Kézikönyvéről illetve a vele kapcsolatos kiegészítő információkról.

Település Arculati Kézikönyv

A minőségi lakókörnyezet az emberi lét méltóságának alapfeltétele. Ennek megteremtésében és megőrzésében segíti a települések önkormányzatait és a lakosságát a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény. A Miniszterelnökség és a Magyar Építész Kamara által szakmailag előkészített törvény a helyi polgárok bevonásával gondoskodik a település épített, tájképi és településképi értékeinek védelméről.

A jogszabály alapján a minden települési és kerületi önkormányzatnak el kell készítenie Településképi Arculati Kézikönyvét, majd annak alapján településképi rendeletét, amelyben rögzíti az adott település képére vonatkozó követelményeket. A törvény végrehajtásával a településügyben csökken a bürokrácia az által, hogy az eddigi 5 helyi rendelet szerepét egy veszi át. A követhetetlen helyi rendeleteket így egy közérthető, a helyi polgárok közmegegyezésén alapuló szabályozás váltja fel.

Bokod Településképi Arculati Kézikönyvének készítése folyamatban van, kérjük segítse munkánkat, hogy az alábbi kérdőívet kitölti és papír alapon az Önkormányzat részére, vagy elektronikusan az info@varosokologia.com címre megküldi a részünkre.

Bokod Településképi Arculati Kézikönyvének készítői, a Városökológia Bt. munkatársai készségesen állnak rendelkezésükre, az info@varosokologia.com címen, várjuk hozzászólásaikat.

Önkormányzat

Ügyintézés

Legnépszerűbb cikkek

Elérhetőségeink

Bokodi Polgármesteri Hivatal
2855 Bokod, Hősök tere 6.

Postacím:
2855 Bokod, Hősök tere 6.

Elektronikus elérhetőségeink: